Vonzás Törvénye

Kell vagy nem kell?

Kell vagy nem kell?Tartozom egy vallomással. Én bizony néha tévézem. Volt időszaka az életemnek, amikor egyáltalán nem néztem televíziót, mert úgy találtam, hogy a különböző – főleg a kereskedelmi – csatornák által sugárzott információk meglehetősen egyoldalúak és eléggé negatív irányba kívánják befolyásolni az emberi pszichét. Néhány év után aztán megértettem, hogy a televízió és a média egy csodálatos találmány, hiszen gyakorlatilag pillanatok alatt juthat el hozzánk minden olyan információ a világból, ami fontos és érdekes lehet a számunkra. Egyetlen titka van csupán a tévézésnek és más médiumok használatának: tudni kell az információkat szelektálni és tisztában kell lenni azzal, hogy ami az egyes médiumokon keresztül nap, mint nap hozzánk érkezik, az csak egy kicsiny szelete a világnak, az a szelete, amit a média – céljai elérése érdekében – kiválasztott arra, hogy eljuttassa hozzánk. De szerencsére nem csak kereskedelmi csatornák és bulvár műsorok léteznek… Szóval, vannak azért a televízióban is értékes dolgok. Na, nem feltétlenül a reklámokra gondolok, bár ezt az írást éppen egy reklám inspirálta.

Manapság az elektronikus média és főleg a televízió telis-tele van reklámokkal, melyek közül a legtöbb, még „hobbi-marketinges” szemmel, de talán még az egyszeri hétköznapi ember szemével is eléggé alacsony színvonalúak és nélkülöznek minden kreatív és figyelemfelkeltő ötletet. Néha azért persze vannak kivételek és előfordulnak olyan reklámok, melyek nagyon ötletesek, vagy egyenesen, még ha nem is direkt módon, de mégis azért tanítóak. Mint például az új Renault Megane Grandtour reklámja…

Ebben a reklámban egy pasi jár éppen körbe a szalonban egy vadonatúj Renault Megane-t, az értékesítő pedig igyekszik neki puhatolózó kérdéseket feltenni neki, hogy megtalálja azt a „nyomógombot”, aminek folyamatos „nyomkodásával” majd vásárlásra bírhatja az úriembert. Olyanokat kérdez tőle, hogy pl. „Nagy családja van?”, meg hogy „Hétvégi kirándulást tervez a párjával?” stb. A pasi pedig minden kérdésre egyszerűen csak annyit felel: „Nem!”. Végül megkérdezi tőle az értékesítő: „Egyáltalán szüksége van Önnek erre az autóra?”. És mi a válasz?

„Nem! De kell nekem!”

Mi történik, amikor megérzéseink vannak?

Mi történik, amikor megérzéseink vannak?Talán benned is felmerült már az a kérdés, hogy vajon mi történik azokban az esetekben, amikor valamivel kapcsolatban van valamilyen előérzetünk, amikor megérzéseink vannak arra vonatkozóan, hogy mi fog történni és hogyan fog történni. Talán veled is történt már olyan, amikor előre érezted valamiről, hogy be fog következni, és pont úgy fog bekövetkezni, ahogy az előérzeted sugallta. A Vonzás Törvényének és a Tudatos Teremtésnek az elveit figyelembe véve még érdekesebb ez a kérdés, és további kérdéseket vet fel.

Például, hogy ha van valamilyen előérzetünk, akkor mit kezdhetünk vele, hogyan használhatjuk fel ezt a megérzést, tehetünk-e valamit annak érdekében, hogy elkerüljük vagy éppen biztosítsuk annak megtörténtét, amit a megérzésünk sugall? Vagy miért van az, hogy csak viszonylag ritkán van olyan tapasztalatban részünk, hogy előre megérezzük valaminek a bekövetkeztét, vagy éppen elmaradását? Mik ezek a megérzések, mire utalnak, és hogyan kezelhetjük és használhatjuk fel őket?

Az én első lépéseim - Személyes történet

Az én első lépéseim - Személyes történetTudom, hogy nagyon sokan vannak olyanok, akik már kezdik érezni azt, hogy fordulóponthoz érkezett az életük, de még kissé bizonytalanok, nem igazán tudják, hogyan, merre induljanak el. Hiába a pontosan leírt technikák, hiába mutatják meg számukra azt, hogy milyen lépések vezetnek el egy-egy sikerhez, eredményhez, valahogy mégsem mernek rálépni az útra. Legtöbbjüknek talán arra van szüksége, hogy személyes példákat lásson: mások hogyan csinálják, mások hogyan valósították meg egy-egy céljukat, álmukat, vágyukat.

Nos, én most bemutatok egy saját példát, mégpedig azt, amelyik talán a legelső volt azok közül, melyeket már valóban tudatosan valósítottam meg. Előtte is voltak már az életemben eredmények, értem el sikereket, de ezek nem mindig voltak igazán tudatosak. Volt olyan ezek között, amit úgy értem el, hogy végig az járt a fejemben, hogy képes vagyok bármit bevonzani az életembe, de aztán eltelt egy kis idő, és valahogy megfeledkeztem arról, hogy létezik és működik ez az erő, így egyes céljaim megvalósítás nélkül maradtak.

Közel három éve már azonban, szinte minden pillanatban tökéletesen és rendíthetetlenül tudom, hogy egyetlen valódi életcél, egyetlen vízió, jövőkép, álom felé haladok, és bármit is teszek, tudatosan ennek az életcélnak a tükrében teszem, ennek az életcélnak rendelem alá. Minden „kisebb” cél, amit kitűzök és megvalósítok, ehhez a nagy célhoz vezető egy-egy lépés, amiből végül nem lesz semmi, az azért történik, mert igazából nem is igazán számít a valódi Cél szempontjából.

A Káosz-elmélet és a Vonzás Törvénye

A Káosz-elmélet és a Vonzás Törvénye„…egy olyan apróság, mint egy pillangó szárnyának rezdülése, akár tájfunt is okozhat a világ túlsó felén. „

/Káosz-elmélet/

Ismét egy nagyszerű film ihletett írásra!

Évekkel ezelőtt hallottam először a Pillangó hatás című filmről, még Huszti Sanyitól, amikor az Önismereti iskolájába jártam. Olyannyira felcsigázott már maga a cím is, és az, amit Sanyi elmondott a filmről, hogy azonnal be is szereztem magamnak belőle egy példányt. Azóta már számtalanszor megnéztem, és újra meg újra lenyűgözött a mondanivalója, a kivitelezése, a színészi játék (Ashton Kutcher és Amy Smart is fantasztikus alakítást nyújt), a rendezés… Szóval az egész film, úgy ahogy van zseniális.

Problémamegoldás a Vonzás tükrében

Probléma megoldás a Vonzás tükrébenFantasztikus, ahogy a Vonzás működik az apró, jelentéktelennek tűnő mindennapi kis problémák tekintetében is. Már csak azért is lenyűgöző ez, mert rendszerint ezek az apró, jelentéktelennek tűnő problémák azok, melyeket aztán hatalmasakká dagasztunk, és melyek miatt képesek vagyunk folyamatos stresszben tartani magunkat.

Nekem az elmúlt napokna leginkább a munkám során - munkahelyi és privát egyaránt - voltak ehhez kapcsolódó élményeim. Több ízben is azon kaptam magam, hogy az éppen aktuális munkámmal kapcsolatban, újabb és újabb kis sikeres teremtéseket valósítottam meg. Lépésről-lépésre, ahogyan az a Nagy Könyvben meg van írva!

Elképesztő, hogy amikor átadod magad a munkádnak - vagy bármilyen más tevékenységnek - mennyire gördülékenyen tudnak menni a dolgok.

Hasonló a hasonlót vonzza a kapcsolatokban is? – A Nagy Félreértés

Hasonló a hasonlót vonzza a kapcsolatokban is? – A Nagy Félreértés „Hasonló a hasonlót vonzza” – mondja ki a Vonzás Törvénye.
És ez teljes mértékben igaz is!
Mégis többször szembesültem az elmúlt időszakban azzal, hogy ezt a törvényszerűséget, valamiféle félreértés övezi. Legfőképpen, ami az emberi kapcsolatokat illeti.

Ez a félreértés alapvetően abból ered, hogy sokan csak felszínesen értelmezik ezt a kijelentést. Ennek az a következménye, hogy például nem értik, miért viselkedik velük egyik-másik ember úgy, ahogy viselkedik.

Az igazi hajtóerő

Az igazi hajtóerőSokan vélik úgy, hogy a Vonzás Törvényének tudatos alkalmazásában a hit az, ami elengedhetetlen és nélkülözhetetlen. Hogy a hit az elsődleges és legerőteljesebb, legalapvetőbb hajtómotor, ami elvezet bennünket vágyunk megtapasztalásához. Én másképp gondolom.

A hit valóban egy nagyon fontos lépés lehet az úton, de korántsem a legalapvetőbb hajtóerő. Ha egy álmunk, vágyunk megvalósul, az nem önmagában a hittől van. Van még valami más is a háttérben.

Miért nem valósulnak meg a vágyaink?

Miért nem valósulnak meg a vágyaink?Felmerült már benned is ez a kérdés?

Érezted már úgy, hogy Te nagyon vágysz valamire, nagyon akarod és aztán mégsem valósul meg, vagy nem egészen úgy, ahogy elképzelted? Törted már a fejedet azon, hogy miért történik ez? Hogy mit ronthattál el, mit kellene másképp tenned?

Azt hiszem, a legtöbben már átestünk ezen az "élményen". És sok esetben talán találtunk is valami elfogadható választ, ami segített beletörődni abba, hogy nem érhetjük el azt, amire olyan nagyon vágyunk. Talán fel is adtuk már ezeket a vágyainkat, és esetleg örülünk is neki, hogy legalább már nem frusztrál az a tudat, hogy még mindig nem értük el őket. Lehet, hogy hibáztattuk is magunkat a kudarcért, vagy esetleg másokat is. Az is lehet, hogy egyszer és mindenkorra feladtuk azt, hogy valaha is bármit elérjünk, amit csak szeretnénk, azzal nyugtatva meg magunkat, hogy ez a karmánk, vagy a sorsunk.

Nem engedtem a 100-ból… - Esetleírás

Nem engedtem a százbólAmiről most írni fogok, az alig pár hete esett meg velem. Gondolkodtam, hogy írjak-e róla, vagy sem, de végül úgy találtam, hogy tökéletes megerősítés nem csak arra, hogy a Vonzás Törvénye igenis működik, és pontosan azt kapjuk, amit elképzelünk, hanem annak bemutatására is kiválóan alkalmas, hogy miképpen is működik a Vonzás a gyakorlatban.

Történt ugyanis, hogy az elmúlt 3-4 hónapban, szinte éjjel-nappal dolgoztam a Teremts Szabadon programon, hogy végre összeálljon olyanná, amire már én is azt mondom, hogy „Igen, ez már kimehet a közönség elé”. El is érkezett az a pillanat, amikor úgy találtam, hogy az anyag elég kerek már ahhoz, hogy megjelenjen, így hát készítettem neki egy önálló weboldalt, kikalkuláltam a költségeket és a végső árat, kitaláltam egy bevezető akciós kampányt, és kitűztem azt az időpontot, amikor a kampány indul és az időtartamot, ameddig tartani fog. És itt kezdődik az, ami miatt most írni kezdtem.

Tartsd az irányt

Tartsd az Irányt - Apollo-11„Két pont közt a legrövidebb út az egyenes” – tartja a mondás. És milyen igaz! De vajon érvényes ez a Vonzás Törvénye kapcsán is? Vagyis, hogy vágyunk megvalósulása felé is a legrövidebb út az egyenes?

Minden bizonnyal. Azonban felmerül a kérdés, hogy akkor vajon mi is ez az „egyenes”? Mit jelent ez vágyunk vonzása tekintetében?

Nos, mielőtt kísérletet tennék ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására, a könnyebb érthetőség kedvéért, megpróbálom egy valóságból vett példával illusztrálni azt, amiről most írni fogok.

A Sikeres és Eredményes Vonzás 10 Kulcsa!
Ingyenes e-mail tanfolyam és e-könyv a Vonzás Törvényéről!
Iratkozz fel most!
Név : *
Email : *
Vezeteknev: *
Varos: *
Lakcim: *
Iranyitoszam: *
Orszag:
Adatvédelem! Adataidat bizalmasan kezeljük, harmadik fél számára nem adjuk ki!
Adataidat csak akkor add meg, ha hozzájárulsz ahhoz, hogy megadott elérhetőségeidre a honlap tartalmához szorosan kapcsolódó termékekről és szolgáltatásokról a jövőben tájékoztató információkat küldjünk.