Nagyon érdekes témákról beszélgetünk mostanában a Beszélgető Klubokban. Elmúlt alkalommal a „lélekcsaládokról”, „energia-vámpírkodásról” és más izgalmas témákról folyt a beszélgetés. Az ezt megelőző alkalommal pedig szintén egy fantasztikusan izgalmas témát feszegettünk, nevezetesen azt, hogy miért érzi az ember(iség) szükségét annak, hogy szabályokat állítson fel, akár önmaga számára, az egyén szintjén, akár közvetlen vagy éppen tágabb környezete számára, a különböző társas kapcsolatok, vagy akár a társadalom szintjén.
Ha ugyanis megvizsgáljuk jelenlegi világunkat, akkor azt láthatjuk, hogy a „civilizált”-nak tartott emberi társadalmakban, bizony nagyon komoly szabályok vannak érvényben a társas együttélésre vonatkozóan. Ezek a szabályok nagyon sokrétűek és szerteágazóak. Megalkothatja ezeket az egyén saját maga életvitelére, étkezési vagy más szokásaira vonatkozóan. Létrehozhatják a szabályokat családok, baráti, vagy más közösségek és szerveződések, annak érdekében, hogy mindannyiuk számára előnyös módon tudjanak együttműködni valaminek az elérése, vagy éppen elkerülése érdekében. Hozhatnak szabályokat vállalkozások, szervezetek, a kitűzött célok megvalósulása érdekében, meghozhatja azokat az állam, vagy valamilyen egyház, vagy szellemi, spirituális vezető vagy lelki közösség azzal a kinyilvánított szándékkal, hogy az emberek számára megkönnyítsék az egymással való együttélést.
Vannak, akik szerint a szabályok hasznosak, és vannak, akik úgy vélekednek, hogy a szabályok semmire sem jók, és vannak olyanok is, akik igyekeznek ebben is a középutat követni és arra az álláspontra helyezkednek, hogy a szabályok alapvetően szükségesek az életben, de érdemes ezeket rugalmasan kezelni és időnként felülvizsgálni, mert bizonyos idő elteltével, a körülmények és feltételek megváltozása miatt érvényüket veszthetik. Olyan vélekedés is akad, mely szerint egy szabály csakis akkor lehet jó, értékes és hasznos, ha valaminek a létrehozására, elérésére, vagy valamilyen állapotnak a fenntartása érdekében hozzák létre és nem valami ellen. Nagyon sokféle vélemény lehet a szabályokkal kapcsolatban, ez nagyon jól látszott a beszélgetésünk során is, hiszen a fentebb megemlítettek, kivétel nélkül mind megjelentek.









Elmúlt hétvégén csodálatos élményekben volt részem. Kedvesemmel és két nagyon kedves barátunkkal – szintén egy pár – kirándulást tettünk Somogyvámoson, és néhány Balaton-parti településen. Az egész hétvégénk, fantasztikus teremtések sorozata volt, kezdve azzal, hogy igazán szép, napsütéses és meleg időnk volt, egészen az olyan kis apróságokig, hogy mindig szinte pontosan olyan ételt tudtunk enni, amilyet szerettünk volna, vagy akár odáig, hogy még egy fügefát is sikerült „bevonzanunk”, tele rengeteg friss, érett fügével, mert éppen arra vágytunk.
Lehet, hogy ezt az írásomat most nem fogod szeretni. De az is lehet, hogy nagyon. Vagy most még nagyon utálni fogod, de később úgy fogsz vélekedni róla, hogy ez az írás volt az, ami végérvényesen arra ösztönzött, hogy elindulj életed megváltoztatásának, igazán nagyszerűvé tételének az útján.
„Két pont közt a legrövidebb út az egyenes” – tartja a mondás. És milyen igaz! De vajon érvényes ez a Vonzás Törvénye kapcsán is? Vagyis, hogy vágyunk megvalósulása felé is a legrövidebb út az egyenes?
Bizony, ez egy nagyon jó kérdés!
Azt hiszem sokakat foglalkoztató, majdhogynem örök téma az, hogy tulajdonképpen mi is a szeretet. Vannak, akik azt állítják, hogy a Szeretet egyfajta érzelem, mégpedig a legmagasztosabb érzelem, amit emberi lény megtapasztalhat. Mások azt mondják, a Szeretet egyfajta tett, vagy megnyilvánulás, ahogy bizonyos személyekhez, tárgyakhoz, dolgokhoz, helyzetekhez viszonyulunk. Megint mások azt gondolják, hogy a Szeretet az Univerzum éltető teremtő energiája. És vannak, akik azt állítják, hogy a Szeretet, az magának Istennek a megnyilatkozása.
Rejtelmes, ám mégis érdekes és izgalmas világ az Érzelmeké. Tudósok sora kutatja szakadatlanul a természetüket és hatásukat az egyén életére és környezetének alakulására. Akik pedig már ismerni vélik a Vonzás Törvényét és a Tudatos Teremtés működésének „titkát”, azok mind pontosan tudják, hogy a Teremtés folyamatában különleges jelentőségű szerepe van Érzelmeinknek.
