Álmok

Ültess el egy gondolat-magot és engedd kifejlődni!

Eredet - Ültess el egy gondolat-magot és engedd kifejlődni!Ha már régebb óta olvasod az írásaimat, vagy esetleg személyesen is ismersz, akkor tudhatod, hogy imádom a mozit és jó filmeket. Ezt az írásomat is a legutóbbi mozi élményem ihlette.

Ez év tavasza óta - amikor először láttam az előzetesét - egyre nagyobb izgalommal vártam, hogy végre elérkezzen a hazai mozikba is Cristopher Nolan legújabb filmje, az Eredet, Leonardo Di Caprio főszereplésével. Nem csak azért mert, ismerve Nolan korábbi munkásságát (Memento, Batman - Kezdődik, Batman - A sötét lovag), sejtettem, hogy a film rendkívül izgalmas, dinamikus és látványos lesz, hanem azért is, mert a cselekmény hátterében egy olyan témát feszeget, ami engem személy szerint, rendkívüli módon érdekel, és aminek a tanulmányozásával már évek óta foglalkozom. Nevezetesen, hogy hogyan működik, és hogyan befolyásolható az emberi tudat.

Nos, nem csalatkoztam. A film fantasztikus. Éppen annyira izgalmas, mozgalmas, dinamikus és látványos, amennyire vártam. És mindezek mellett, zseniális szimbólumokkal operálva, remek betekintést nyújt az emberi elme működésébe is.

A történet főhőse egy olyan tolvaj, aki az emberek fejéből, mélyen elrejtett, mások számára is értékes információkat "tulajdonít el", mégpedig úgy, hogy elaltatva áldozatát, annak álmain keresztül férkőzik be a tudatalattijába. Következő megbízatása azonban éppen ennek ellenkezőjére szól, vagyis, hogy ültessen el valakinek a fejében egy olyan gondolatot, ami olyan tettre készteti, aminek a megbízója számára kedvező végkifejlettel jár. Hogy mi történik ezután?

A Valódi Lelki Béke megtapasztalása

A Valódi Lelki Béke megtapasztalásaTe is azok közé az emberek közé tartozol, akik szeretnék megtapasztalni a Valódi Lelki Békét? Téged is az indított el az önmegismerés, a keresés útján, hogy megtaláld lelked nyugalmát?

Bizony, sokan vannak így. Keresik, kutatják, akár egy életen át, hogy mi is szükséges ahhoz, hogy megtapasztalják azt a létállapotot, amikor a lélek megnyugszik és végérvényesen békét köt a világgal.

Egyesek azt gondolják, ehhez az kell, hogy megtanuljunk ellenállni az anyagi világ kísértéseinek, és lemondani az ego szülte vágyainkról. Mások úgy vélik, hogy a lelki békéjük megtalálásához, arra van szükségük, hogy elérjenek bizonyos célokat, megszerezzenek vagy birtokoljanak valamit még akkor is, ha közben áldozatokat kell hozniuk és meg kell tenniük olyan dolgokat, amiket egyébként nem biztos, hogy megtennének. Bevallom, én próbáltam mindkettőt, és átmenetileg meg is tapasztaltam mindkét módon egyfajta lelki békét, ám ez sohasem bizonyult tartósnak. Előbb-utóbb valami újra kibillentett nyugodt állapotomból, méghozzá nem is kis mértékben.

Mennyire pontosak és részletesek az Álmaid?

Mennyire pontosak és részletesek az Álmaid?Ha fel vagy iratkozva a Sikeres és Eredményes Vonzás 10 Kulcsa e-mail tanfolyamra és Hírlevélre, akkor már szinte bizonyos, hogy legalább egyszer megkérdeztem Tőled azt, hogy mi az Álmod, mire vágysz az életben és mik a céljaid? Gyakran megkérdezem ezt emberektől és sokan el is mondják vagy meg is írják nekem az álmaikat és a céljaikat. És hogy melyek azok az álmok és célok, melyeket a leggyakrabban hallok és olvasok?

Nos, legtöbbször ilyenekkel találom szemben magam:
- „Megtalálni az ideális társamat és boldogan élni egy ideális párkapcsolatban!”
- „Bőségben és anyagi függetlenségben élni!”
- „Egészségben élni!”
- „Elérni az ideális testsúlyomat!”
- „Megtalálni az ideális állást!”
- „Megvalósítani önmagam!”
stb.

Fenti megfogalmazások az egyik olyan kritériumnak megfelelnek, melyek biztosítják azt, hogy az Univerzum pontosan azt hozza el számunkra, amit kívánunk. Nevezetesen annak a kritériumnak, hogy pozitívan, a vágyadra irányulóan vannak megfogalmazva. Vannak azonban más kritériumai is olyan „Vágy-megfogalmazásnak”, amire az Univerzum valóban mozgásba lendül.

Lendítsd mozgásba az Univerzumot

Lendítsd mozgásba az UniverzumotMinél éberebben figyelem önmagamat, és azt ahogy az Univerzum válaszol a belső világomban lejátszódó folyamatokra, - a gondolataomra és az érzelmeimre - egyre erősebben érzem azt, hogy az Univerzum bizony kedveli a Hihetetlenül Nagy Dolgokat! Azokat a Hihetetlenül Nagy dolgokat, melyek dinamikát adnak a Végtelen Áramlásnak. Mit értek ez alatt?

Nos, sokan írnak nekem arról, hogy mi a legnagyobb álmuk az életben. Ezen nem csodálkozom, hiszen minden olvasómat megkérem erre. És azon sem csodálkozom, hogy nagyon sokan olyasmit írnak, hogy a legnagyobb álmuk az, hogy felneveljék és támogassák a gyerekeiket, a családjukat, vagy hogy meg legyenek a megélhetésük legszükségesebb feltételek...

Miért nem valósulnak meg a vágyaink?

Miért nem valósulnak meg a vágyaink?Felmerült már benned is ez a kérdés?

Érezted már úgy, hogy Te nagyon vágysz valamire, nagyon akarod és aztán mégsem valósul meg, vagy nem egészen úgy, ahogy elképzelted? Törted már a fejedet azon, hogy miért történik ez? Hogy mit ronthattál el, mit kellene másképp tenned?

Azt hiszem, a legtöbben már átestünk ezen az "élményen". És sok esetben talán találtunk is valami elfogadható választ, ami segített beletörődni abba, hogy nem érhetjük el azt, amire olyan nagyon vágyunk. Talán fel is adtuk már ezeket a vágyainkat, és esetleg örülünk is neki, hogy legalább már nem frusztrál az a tudat, hogy még mindig nem értük el őket. Lehet, hogy hibáztattuk is magunkat a kudarcért, vagy esetleg másokat is. Az is lehet, hogy egyszer és mindenkorra feladtuk azt, hogy valaha is bármit elérjünk, amit csak szeretnénk, azzal nyugtatva meg magunkat, hogy ez a karmánk, vagy a sorsunk.

A gazdasági válság - és a kiút, ahogy én látom...

VálságLátva, hallva a híreket, szembesülve a gyárak, üzemek bezárásával, a munkahelyek megszűnésével, a pénzügyi világ aggasztó helyzetével, bizonyára Téged is foglalkoztat az a folyamat, vagy állapot, amit manapság pénzügyi, vagy gazdasági válságként emlegetnek. Megértelek!

Kit ne foglalkoztatna, hiszen mindannyian ebben a közegben élünk, mindannyiunkat érint valamilyen módon, és mindannyian a részesei vagyunk. Homokba dughatjuk a fejünket, de attól még a tény, tény marad: nevezetesen, hogy jelenleg bizony kőkemény válság van a világban.

A Te álmod, és másoké

Mindig kövesd a saját álmod, és soha ne kételkedj a másokéban!

Categories:
A Sikeres és Eredményes Vonzás 10 Kulcsa!
Ingyenes e-mail tanfolyam és e-könyv a Vonzás Törvényéről!
Iratkozz fel most!
Név : *
Email : *
Vezeteknev: *
Varos: *
Lakcim: *
Iranyitoszam: *
Orszag:
Adatvédelem! Adataidat bizalmasan kezeljük, harmadik fél számára nem adjuk ki!
Adataidat csak akkor add meg, ha hozzájárulsz ahhoz, hogy megadott elérhetőségeidre a honlap tartalmához szorosan kapcsolódó termékekről és szolgáltatásokról a jövőben tájékoztató információkat küldjünk.